Amikor az ember belefog egy vállalkozás kialakításába teljesen tisztában kell lennie azzal, hogy egyrészt rengeteg jogszabály és kötelezettség, másrészt pedig komoly minőségi munkaerő hiány és ezen túl még hihetetlen nagy verseny és a kiszolgáló termékek, mezőgazdasági ágon használt kiegészítő permetek és egyéb vegyszerek bio szerek hatalmas választéka és egyben az ezek közti igen nehéz eligazodás fogja tarkítani az útját. Az én nagyapám imádta a kertet, volt egy kis gazdasága és rengeteg dolgot sikerült megtanulnom tőle, ezért is döntöttem úgy, hogy bizony tovább viszem a mesterségét és vállalom a gazdaság vezetését, ma azonban már azok a dolgok amiket tőle tanultam arra késztetnek, hogy szinte minden terméket saját ezűleg állítsak elő, mert megbízható lemosók és egyéb természetes szerek biztosan találhatók a piacon, ám nagyon nehéz számomra megtalálni azokat, és eligazodni a lehetőségek között. A termék minősége pedig ezektől függ, a végeredmény tekintetében minden egyes kis apró részlet nagyon fontos, így tényleg mindent magunk állítunk elő ami a termelés során szükséges lehet.
Persze ez nem vonatkozik a gépek tárházára, amire így kifejezetten nagy szükségünk van. Lehetőségek vannak, hiszen a támogatási rendszer kiemeleten támogatja a bio és öko termeléses gazdálkodásokat, azonban itt is meg kellett találni azt a megfelelő partnert, aki egyrészt minőséget kínál, ráadásul elérhető áron és mindemellett még kellően megbízható ahhoz is, hogy az ember egy támogatás vagy pályázat keretében tudjon együttműködni vele. Hála a jó égnek én két éve rátaláltam az umwelt csapatára, akik ilyen téren minden segítséget megadnak nekünk, ráadásul tényleg hihetetlen jó áron és maximális megbízhatósággal. Így pedig csak ajánlani tudom őket bárki számára, mert azt gondolom ők jelenleg a legjobbak ezen a területen a piacon.